GMT

Na halihó!
Fellelkesülve a legutóbbi bejegyzésemhez küldött megjegyzéseken, gondoltam írok már valamit magamról. Először is a megjegyzésekre reagálva: Tibi de hülye vagy!:)) Judit, örülök hogy rámtaláltál!:)
A legutóbbi irományom óta mondjuk nem sok érdekes dolog történt velem, ami folyamatosan történik az a foci VB. Köszönhetően az egy hónapra ideiglenesen beszerelt TV-nknek (és persze London multikulturalizmusának) az éttermünk vagy olasz, vagy francia, vagy éppen spanyol nemzetiségű emberekkel van tele, attól függően éppen melyik ország focicsapata soros a küzdelmekben. Emellett James a francia munkatársam örjöng, és azonnali hatállyal le akarja váltattni a francia edzőt, Laura az olasz munkatársam teljes nyugodtsággal megállapította, hogy (amellet hogy persze szurkol) ő nem is várt többet miután focistáik átlagéletkora már a 40-hez közelít, Diego a brazil munkatársam pedig örül, és mondjuk egy-egy brazil meccs alatt nem sok semmit csinál az étteremben, de így van ez jól, ilyenkor megcsinálom én helyette, még akkor is ha nekem sajnos nincs okom arra hogy bármikor is lógjak kicsit ezalatt az egy hónap alatt.
Na, de biztos megkapjátok Ti is otthon a dózist a foci Vb-ből, ebből most senki nem maradhat ki. Így inkább más vizekre evezek. Bár ez nem a legutóbb írottak után történt, de elfelejtettem leírni, hogy voltunk ám megint színházban, megnéztük a Les Miserable-t amit James-nek köszönhetően végre ki is tudok mostmár helyesen ejteni. A nyomorultakat nálunk is adták a Madách-ban, és itt a Queen's theatre-ben ahol játszák kint is volt egy bekeretezett kép, rajta kicsiben az összes külföldön játszott darab plakátjával, és ott volt persze a magyar is, és ennek nagyon örültünk:))

Aztán azóta voltunk Greenwichben is. Én felmásztam egy fára, aztán lecsekkoltuk a nulladik hosszúsági fokot.
Aztán meg a delfines napórát, aminek az árnyéka gyanítom most van a legalján annak a micsodának amire az árnyék vetül, mivel ma van a nyári napforduló. Tényleg, ma van az év leghosszabb napja. Éljen,éljen!
Megnéztük a tengerészeti múzeumot is, ami tök érdekes volt, de egyébként egész Greenwich gyönyörü, a csillagvizsgáló egy dombon van ahonnét belátni majd' az egész várost. Szóval előbb fent voltunk, aztán meg lent. Nagyon lent. Konkrétan a Temze alatt. Mivel a Tower bridge-től keletre nincs több híd a folyón amin esetleg átsétálhatnál, ha éppen nem akarsz metrózni, akkor lemehetsz egy alagútba (ahol nagyon hideg van), és átsétáhatsz a Temze alatt. Nagyon kafa:)







Aztán azóta hogy legutóbb írtam még az is történt, hogy elmentünk megnézni hogy áll az épülgető olimpiai park, meg az olimpiai stadion. Hát, jobban mint a 4-es metró. Egész szépen haladnak vele, habár van még (várjatok csak mennyi is, pedig ma is láttam a rádiótoronynak a tetején kiírva) azt hiszem 767 nap a nyitóünnepségig.




Itt még 792 napot mutat a torony, ez aznap volt amikor megnéztük a stadiont:))

Na mára ennyi. Jók legyetek, odafigyeljetek!
Sok puszi mindenkinek!
Jane

Bolond lyukból....

Megkezdődött a foci VB. Anglia is játszik, myílván, ebből kifolyólag mindenki kezd megőrülni. Péntek óta minden valamire való angol polgár házatája valahogy így néz ki.


De a mi éttermünk sem olyan mint általában. Az eddig Gourment Burger Kitchen néven futó létesítmény most egy hónap erejéig felvette a Gordon Banks Kitchen nevet. Így marad a GBK.


Gordon Banks nagyon híres ember itt angliában, világbajnokságot nyert a nemzeti válogatottal 1966-ban, Ő volt a csapat kapusa. Az IFFHS szavazásán elnyerte a 20. század második legjobb kapusa címet. Na, hát Mr Banks most ellátogatott hozzánk, nagy csinnadratta volt, kint volt Tv, rádió, minden.



Mi meg megkaptuk a foci VB alatt hordandó egyenruhánkat, ami nemes egyszerűséggel egy angol válogatott mez. Persze van olasz, francia, és brazil munkatársam is, Ők nem szivesen hordják ezt a mezt, de ez van ha Londonban dolgozol a foci VB alatt:))


Na, de vannak itt olyan emberek is akik nem szeretik a focit, vagy legalábbis jobban szeretnek inkább biciklizni, vagy görkorizni, ők felvonulásokat tartanak. Múltkor több száz görkoris suhant el mellettem a St. Paul katedrális előtti lezárt 4 sávos úton, és pár hete megvolt a nálunk is jól ismert critical mess felvonulás a több kerékpárútért, de íme néhány kép azokról akiket nem érdekel semmi más csak hogy: Szeretkezz, ne háborúzz!:

All the world's a stage

Beneveztem! Sikerült:) Az első lépést megtettem a jövő évi London marathon felé. Azóta be is telt a lista, idén cirka egy nap alatt.Mint utóbb megtudtam ez egészen pontosan 125 000 hazai, és 5500 külföldi versenyző regisztrálását jelenti. Tisztára nem komplett ez a rendszer, nem igaz, hogy nem tud valaki kitalálni valami normálisabbat!Na mindegy, mostmár csak várni kell, október elejéig, vagy 2016-ig, ha öt éven keresztül nem kerülsz be, annak ellenére, hogy mindig neveztél, akkor a hatodik évben automatikusan futhatod a versenyt.
Kész megnyugvás..nem komplett ez a rendszer.. de téma lezárva. A 2011-es London marathonról szóló közvetítésünkkel legközelebb október elején jelentkezünk, remélhetőleg akkor már értékelhetőbb információkkal a tarsolyunkban:)
Most inkább más témára kanyarodnék vissza. A nullákra. Nem tudom mit játszogatom itt velük, hülye játék volt, elismerem, ahelyett hogy írnék mindenkinek egy emailt aki számít, hogy újra itt vagyok. Bocsi mindenkitől. Téma lezárva...
És még mindig kanyarodunk (olyan vagyok mint egy carving léc), most a szemetekre.Meg a kukákra. Szóval azt már írtam, hogy Londonban nincsenek kukák, de azt efelejtettem közölni, hogy szemét sincs. Nappal mindenfélét elhajigálnak az emberek, estére már tényleg kezd elég putrivá válni a város, de éjszaka jönnek a suszter manói, (olyan kis zöld mellénykében vannak, és visszaverik a fényt) és kitakarítják az összes mocskot. Ezért szeretem Londonban a reggelt, mert olyan szép tiszta. Ha anyagilag nézzük a dolgot a városnak biztosan jobban megérnék inkább a kukák, mint fizetni ezeket az embereket, de a britek úgy gondolták nekik így a jó. Ők viszont ellenőröket nem fizetnek, a metróban és a buszokon is mindenhol kártyás beléptetőrenszer van, sima ügy, ha van bérleted utazol, ha nincs akkor nem. Ha utazol akkor pedig elég rendesen el tudsz jutni mindenhová, elég normális időn belül.Hétvégenként van csak egy is gebasz a metróval, pár vonalat, vagy vonalszakaszt lezárnak, ekezdték felújítgatni a metróhálózatot, hogy 2012-re az olimpiára kész legyen..Jó kis meló lesz még ez a két év itt nekik, nem csak a metróval, úgy mindenfélével kapcsolatban. El sem tudom képzelni mi lesz itt az olimpia alatt. Már most olyan zsúfolt hétvégenként a város a sok turistától mintha az egész világ itt lenne. Ilyen szempontból nem szeretem a hétvégéket, még akkor sem ha éppen szabadnapom van, képtelenség normálisan megnézni akármilyen turisztikai látványosságot. Ezért jó ha Londonban laksz, mert nem kell sodródnod a turistatömeggel ha nem akarsz. Mehetsz hétköznap is. Bár gyanítom, hogy a nyár három hónapja alatt nem lesz itt különbség hétköznap és hétvége között..
Mi a múlt héten voltunk megnézni Charles Dickens mára múzeummá alakított hajdani lakóhelyét, és ismét megnéztünk egy szindarabot egy kocsmaszínházban. Vagyis egy pinceszínházban ami egy kocsmából nyílik. Nem fogjátok elhinni, de Márai "A gyertyák csonkig égnek"-jét játszották, amit egy magyar csaj rendezett, angol színészekkel. Az előadás nem volt több 50 percnél, de nagyon nagy élményt nyújtott:)) Gondolhatjátok...
A héten meg elmentem megnézni Shakespeare globe-ját, vagyis Shakespeare 1599-ben épített színházának a pontos mását. Nagyon tuti ez a színház, az egész fából van, a nézötér fölött nádfedél, a többi része nyitott. Idén VIII. Henrik, Machbet, Boleyn Anna, IV. Henrik, A windsori víg nők, A tévedések vígjátéka, és a szentivánéji álom kerülnek műsorra a színpadján. Amíg az idegenvezetőnk körbevezetett minket, és mesélt a színház történetéről, meg csupa érdekes dolgokat, addig a színpadon éppen VIII. Henrik próba zajlott. A darabnak most vasárnap lesz a premiere, úgyhogy a színészek már be is voltak öltözve korhű jelmezekben, nagyon izgi volt :)) De tervben van persze elmenni megnézni az előadást teljes egészében is.

Íme Shakespeare Globe-ja kivülről:

A nézőtérről:
És a színpadról:

Aztán meg (szabadnapom lévén) elmentem a Bank of England-ba (Anglia központi bankja) és megtekintettem a múzeumát, ami szintén nagyon érdekes volt, egyrész mert soha nem motoztak még meg, és világították át a cuccaimat eddig mielőtt beléptem volna egy múzeumba, másrészt pedig mert végre valahol Magyarország is megemlítődésre került, mégha nem is a legpozitívabb okból. Az egyik terem az inflációról szólt, itt került szóba Magyarország minden idők legmagasabb inflációját elszenvedett ország témakörben, ahol 1946 júliusában az árak 12 órán belül emelkedtek a duplájukra, és a legnagyobb címletű papírpénz ami forgalomban volt 100 000 000 000 000 000 000 pengőt ért. Nem, most nem írtam el a nullákat:) Ez százmillió-billió pengő. Láthatjátok a képen is, a másikon pedig a kiállított magyar bankjegyek, és egy fotó amelyen egy utcaseprő éppen összesepri a teljesen elértéktelenedett papírpénzeket.De (nem mintha ettől megnyugodnánk) az angoloknak is volt azért pár gazdasági mélypontjuk, viszont egy dolog soha nem változik, Erzsébet királynő portréja a bankjegyeken 1960-tól egészen napjainkig. Isten óvd a királynőt!!

Bank of England:

na, itt vagyunk:

meg itt is:

Ezek viszont már az angolok gazdasági mélypontjai:

És a királynő portréi pénzre tervezve:

Na, de a nagy London bebarangolós szabadnapom végén a buszon hazafelé zötyögve elgondolodtam. Arról elmélkedtem amiről múltkor egy angol fickóval beszélgettem a fitnessterem szaunájában. Ő kardiológus, kérdezte Én hol dolgozom, mondtam a St Paul katedrális mellett egy étteremben, kérdezte voltam e már a katedráisban, mondtam persze, ha ven egy-két óra szünetem, és esik az eső oda szoktam beülni olvasni, meg egyébként is, három hónapja Londonban vagyok, hogy ne lettem volna már ott. Az jó, mondta, mert Ő Londonban él, de még nem volt. Viszont volt már Budapesten, a Gellértben lakott, ami nagyon szép, meg úgy egyáltalán az egész város gyönyörű, ott sok mindent megnézett.

Hmmmmmmmm....

Ebből a beszélgetésből Én levontam a magam egyszerű kis következtetéseit. Például azt, hogy ha az ember tudja, hogy véges a rendelkezésre álló idő, akkor cselekszik. Akkor nem halogat. Ha elmegy külföldre, akár csak egy-két hétre is nyaralni, akkor érdeklődik, megnéz, fényképeket készít, mert tudja, hogy ez a két hét van aztán vége, és lehet, hogy nem lesz mégegyszer. Mindent tudni, és látni akar ami belefér. Aztán hazamegy, és nap mint nap elbuszozik vagy villamosozik ezernyi csoda mellett, amik legalább annyira szépek, és érdekesek mint a nevezetességek amiket a nyáron egy másik városban látott, de úgy van vele, hogy erre még ráér, úgyis itt lesz eztán egész életében. Azután egyszer csak meghal, és látta a világ hét csodáját, csak éppen a saját fővárosáról nem tud lósz..t sem. Persze nem tudom lehet e általánosítani, de az ember az most Én vagyok.

Nem mondom, hogy nem voltam már pár helyen Budapesten, Gellért hegyet például imádom, nyáron-télen, esőben-hóban, nappal-éjszaka, felfutni rá, vagy csak felsétálni.. :), meg a sörözők elég nagy részét is jól ismerem:), meg azt hiszem vágom az évente megrendezett pálinka és borfesztiválok nagyjábóli időpontjait, és helyszíneit is, meg persze a fürdők, az összes:) meg Margit-sziget, Kamara erdő (futás:), meg nyílván a Budapest környéki hegyeket sem kell nagyon bemutatni. És persze voltunk párszor színházban, és pár kiállításon is otthon, de azért érzem, hogy itt Londonban most ilyen szempontból sokkal intenzívebben élek, mert tudom, hogy nem lesz örökké. Aztán ha vége lesz, és hazarepülök, a repülőtéren felszállás előtt veszek majd egy turistáknak szóló könyvet ami Budapestről szól :)))

otthoni turistáskodás:

Gellért:

Isten óvd Magyarországot!

Sok Puszi!!!!

Jane

Mea Culpa

Mea maxima culpa!
Eltüntem... Kicsit... valahogy így jött ki a lépés. Új város, új munka, új élet, tennivalók, megnéznivalók, persze azért írhattam volna néha valamit, elismerem. Akkor talán nem kapnék sms-eket otthonról, a kérdéssel, hogy élek e még, és a Barabás család nem izgulta volna végig a London marathon hétvégéjét, a kérdéssel, hogy épségben beértem e vajon a célba:))Mindenesetre akármilyen link vagyok is információszolgáltatás szempontjából, tényleg köszönöm az aggódó üziket, Éviéknek a húsvéti képeslapot, Timinek a Rékaképeket, Dorcsinak a bikini dalt a zöld pardonból, és Barabáséknak a szurkolást, nagyon jól esnek ezek a dolgok!!
Futottam volna Én azon a London maratonon szivesen higgyétek el (na, ezt biztos mindenki elhiszi nekem:), de kisebb-nagyobb hátráltató tényezők akadályoztak a táv teljesítésében. A két fő hátráltató tényező közül tulajdonképpen nem is tudom, melyik a kisebb, és melyik a nagyobb, az, hogy november óta nem futok, vagy az, hogy röpke egy évvel ezelőtt be kellett volna hogy nevezzek a versenyre.. Itt ugyanis ezek a dolgok nem egészen úgy működnek mint otthon. Már az sem, hogy a futás nem az életem része, mert otthon ugye nem volt olyan, hogy nem volt az, de a nevezés is megér egy külön misét:
Naszóval az úgy van, hogy Én május 4.-én,(Úristen, az holnap van, el ne felejtsem!) szépen benevezek majd interneten a jövő évi London marathonra ami 2011 április 17.-én lesz ( be kell írnom a naptáromba, nehogy betervezzek valami más progit akkorra :). Szóval a rendszert amin be lehet nevezni holnap reggel szépen megnyitják, és nyitva lesz egészen addig amíg 125 000 000 azaz százhuszonötezer ember be nem nevez. Itt megjegyezném, hogy tavaly ez pontosan két nap, és 16 óra alatt megtörtént. Utána lezárták a nevezést. Szóval nagyon remélem, hogy holnap működni fog az internetem :))
De itt sajnos közel sem ér még véget a történet, mert 125ezer ember ugye nem fuhat egy maratonon egyszerre, az képtelenség. Ki kell vásztani azt a 40 ezer szerencsést valahogy aki jövő áprilisban odaállhat majd a rajtvonalhoz. A verseny szervezői ezt meg is teszik majd egy egyszerű számítógépes sorsolással valamikor az év folyamán, nem tudom pontosan mikor, de a hivatalos honlap azt igéri, hogy október eleje körül kétség kívül megtudja majd minden nevező, hogy kiválasztott lett e vagy sem.
Hát, nagyjából ennyi a történet. Ugye mondtam, hogy nem olyan egyszerű ez mint otthon. Budapesten ha úgy kelsz fel a maraton reggelén, hogy úgy érzed tele vagy energiával, és kávészürcsölgetés közben hirtelen hatalmába kerít az érzés, hogy hú, de lefutnék most egy maratont, akkor kimehetsz a Hősök terére, és simán benevezhetsz még a versenyre két órával a rajt előtt. Vagy ha éppen nagyon feldühít valaki este, és miközben tányérokat dobálsz a feje mellé a falhoz azt ordítod: "úgy felidegesítettél b..meg, hogy holnap lefutom a maratont!" azt is simán megteheted. Legjobb stresszlevezetés. A tudomány mai állása szerint...
Persze otthon nincs is ekkora buli. Másoktól hallottam már, hogy a londoni az egyetlen maraton ahol a 42 km alatt végig tömegek állnak az út szélén, és bíztatnak, de igazából ezt Én nem hittem el, képtelenségnek tartottam, de basszus tényleg így van. Mint néző, tényleg nem fogod sehol látni a futókat, ha nem állsz oda az út szélére legalább egy órával azelőtt hogy odaérnének, de van ahol az egy óra sem elég. Akkora hangulat van, hogy nagyon durva. Én még ilyet nem láttam, pedig láttam már pár dolgot a világban....
Szóval nem mondom, hogy nem lenne jó egyszer részt venni ezen a versenyen, de itt most aztán tényleg nem csak rajtam múlnak a dolgok, ezt meg mondjuk úgy annyira nem szeretem. A maraton az eddig nekem pont annak a szimbóluma volt, hogy kemény munkával, és kitartással minden célt képesek vagyunk elérni amit kitűztünk magunk elé. Ez így tök nem ér....
Persze, értem Én, hogy a szervezők célja az, hogy minnél több ember fusson jótékony célokért. Ennek itt angliában hihetetlenül nagy hagyománya van, nem csak a maratonnal kapcsolatban. Különböző szervezetekért futva benevezhetsz simán a sorsolásos rendszeren kívül is, nincs más dolgod, csak szerezni magadnak egy szponzort aki legalább 2000 fonttal támogatja valamelyik segélyalapot, vagy akármicsodát. Na bumm! Nem akar valaki szponzorálni véletenül? Mert adnék Én szivesen 2000 fontot jótékony célokra ha lenne, és akkor mindenki jól járna, de sajnos nincsen. Én csak futni akarok, meg támogatni a gyerekeket majd ha hazamegyek azzal, hogy mindenféle szép és jó dolgokat tanítok nekik, az nem elég?:))
Vagy futhatnék esetleg egy olyan ember helyett mint például Norbi barátom főnöke, aki benevezett tavaly a maratonra mert azt mondta neki valaki, hogy ez tök jó buli, és amilyen szerencséje volt kisorsolták, de persze ki gondolta volna, hogy egy bulira készülni is kell, azt senki nem mondta... Mindenesetre ott volt, 15 km-ig elvonszolta magát, aztán kiállt. És nem Ő volt az egyetlen. Nekünk 9 mérföldnél volt az első állomásunk, ahol megálltunk szurkolni az út szélén, az kb. 15 kili, hol van még a fele is, nemhogy a vége, de ott már rengeteg ember sétált halálra vált arccal, teljesen kifulladva, és már több mint két óra eltelt akkor a rajt időponjához képest. Képtelenség, hogy azok az emberek aznap beértek még a célba.Ezzel a rendszerrel sajnos ez is bőven benne van a pakliban. Én meg mérges vagyok emiatt, nem csak azért, mert így sok olyan egyed megkapja ezt a hatalmas lehetőséget aki egyszerűen képtelen tisztelni a távot, valószinüleg azért mert fogalma sincs róla mennyi az a 42 kili, mert 10-et sem futott még le egyhuzamban életében, de azért is mert ezek az emberek így tényleg sok olyan futótól elveszik a lehetőséget akik egész évben szorgalmasan készülnek, az életük a futás, és főleg életük álma odaállni egyszer ennek a versenynek a rajtjához. Szóval ez így szerintem nagyon nem fair, de mit tehetünk? Én maximum annyit, hogy holnap (miután beneveztem) bemegyek Norbi munkahelyére, és kitekerem a főnöke nyakát!Vagy mérgemben lefutok egy másik maratont....
Mondjuk a berlinit szeptember 23.-án, ha a Jóisten is úgy akarja. A nevezés már rendben van :))))

Millió puszi!!!
Jane

London

In medias res:

Londonban nincsenek kukák!! Vagyis vannak,de nem sok. Néha egy-egy üres papírzacskót kilométereken, buszokon, földalattikon keresztül cipelek magammal mire utamba akad végre egy szemetes amibe kidobhatom. Nem értem Én ezt...
Közlekedési lámpák viszont vannak, sok, velük kapcsolatban viszont azt nem értem néha miért, a gyalogosok 90%-a ugyanis piros jelzésen krosszol át az úttesteken. Ennek szerintem két oka lehet. Egy: az ellentétes irányú közlekedés miatt a turistáknak pont elég arra koncentrálniuk, hogy akkor most melyik irányba is nézzenek mielőtt lelépnek a járdáról, nincs idejük közben még a lámpa színét is figyelgetni, kettő: a zöld jelzés itt Londonban általában sehol nem tart tovább 5 másodpercnél. Kvázi, ha nem vagy Usain Bolt esélyed sincs szabályosan közlekedni...
Parkok is vannak. Sok. Nagyon szépek, nagyon renben vannak tartva, és főleg nagyon ki vannak használva. Az ebédszünet a legtöbb angol embernek tényleg azt jelenti, hogy kiülünk a legközelebb eső zöld területre és megesszük a szendvicsünket. Aztán ha van még pár percünk alszunk is egyet úgy öltönyben és nyakkendőben ahogy vagyunk :)) Egy-egy napsütéses munkanap ebédszünetében a legtöbb belvárosi templomkertre kitehetné az éppen ügyeletes plébános a megtelt táblát :))
És színházak is vannak. Nagyon sok. Egy kupacban. A londoni Broadway izgalmas és zsúfolt, főleg esténként mikor az előadások kezdődnek és véget érnek. Soha nem láttam még ennyi embert egy szimpla hétköznap este egy helyen. Főleg azért döbbenet ez mert a darabok nagy részét már évek óta játsszák, az operaház fantomja például 1986 óta tölti meg a Her Majestic's színház nézőterét estéről estére... Mi is voltunk már töltelékek operaház fantomján, és Grease-en is:))
És Londonban vanna látnivalók, na talán ebből van a legtöbb. Megbeszéltem magammal, hogy addig nem költözöm haza amíg nem láttam mindent ami engem érdekel. Most látom csak mekkora fába vágtam a fejszémet. Főleg hogy munka meg edzés mellett az ember nem rohangálhat állandóan amikor van egy kis szabadideje, mert ugye pihenni is kell néha, de pihenni sem jó mindig amikor éppen nincs semmi dolog mert akkor csak feladatok lesznek, élet meg nem. Nehéz megtalálni az egyensúlyt, higgyétek el. De szerencsésnek érzem magam, hogy tudok mit egyensúlyozgatni, és nem a k..va sok munka van csak, vagy éppen a munkanélküliség...
Tegnap volt a London marathon. Megnéztük. Nagy élmény!!!.... de nem volt egyszerű lelkileg. Ugyanis még mindig nem futok. Az edzés az most fitnessterem. Kardiogépekkel, kis erősítéssel, és szaunával. A semminél több, és jó érzés a rendszeresség, a mozgás, meg ahogy összepakolom a cuccaimat reggel, és kiteregetem őket csurom vizesen este amikor hazaérek. Nem futás, de a lábam még mindig fáj, úgyhogy annyira sok választásom nincs.Íme néhány kép, ha valaki már elfelejtette volna hogy nézek ki :))
Puszi mindenkinek!!!!
Jane

Képek

Az operaház fantomja:)

Múlt és jelen:

Temze St Paul-al:

A Tower, és a Bridge:

Még mindig csak nézelődöm :((

Grease:

Ebédszünet:

Új bejegyzés

Hello mindenki!
Na, szóval van néha úgy, hogy lenne csomó dolog amit le kellene már végre írnom Nektek, csak éppen nincs kedvem írni.
Iyenkor futás közben sokszor gondolkodom, hogyan lehetne összefoglalni a legutóbbi bejelentkezésem óta történteket, úgy, hogy minden elmondatódjon (van ilyen szó egyáltalán?), de mégse kelljen az idők végezetéig a gép előtt ülnöm és pötyögnöm. Sokszor ki is fundálom edzés közben a bejegyzésem vázát, aztán elkezdek írni, és az istennek sem tudok a keretek között maradni, ebből lesz az, hogy már rég az idők végezeténél tartok, de a millió elmondandó dolgomból még mindig csak az első van képernyőre vetve.
Aztán van néha úgy, hogy semmi nem történik, nincs miről írnom, pedig lenne kedvem. Ilyenkor nem kezdek el pötyögni. Általában. Ha mégis, abból null információt tartalmazó csapongó kis szösszenet lesz. Na! A mai blogbejegyzésem az pontosan ilyen.
Végeztem a melóval, futi nincs, csak holnap reggel lesz, Andiék ma hajnalban érkeztek meg az egy hetes Skóciai kiruccanásukról, így nem zavarom Őket, hadd pihenjék ki a fáradalmakat, pedig amúgy már tűkön ülök a beszámoló, a képek, és főleg az ajándékom miatt :)))
Gondolkodtam, hogy olvasnom kellene valamit, de ha olvasnék az most az angol könyvem lenne, mert ahoz van kedvem, de ahoz meg szótárazni kell, de ahoz meg már nincs kedvem.
Otthon ilyen állapotomban mindig megírtam a naplómat. Na jah! De otthon volt miről írni, minden nap történt velem valami amiért érdemes volt koptatni a tintát a golyóstollamból. Itt ma csak munka volt. Munkáról nem szeretek írni, a naplómban sem írtam soha. Nem tudnék róla többet, minthogy főszezon van, k..va sok vendéggel, és kevés alkalmazottal. Folyamatosan hiányzik az éttremből négy-öt ember a nyári szabadságoltatások miatt, amiből elég nagy kalamajkák adódnak, az életünk így most egy nagy versenyfutás az idővel.
Adott munkát adott időn belül kell ugyanis elvégeznünk, ugyanazt a munkát, ugyanannyi időn belül, jóval kevesebb emberrel. Nem mondom, hogy fizikailag olyan hú de pihent lennék. És tök fura, hogy pszichésen mennyire fárasztó tudd lenni, ha fizikailag állandóan fáradt vagy. És nem attól van ez, hogy a hét hat napjában dolgozunk, hanem attól, hogy hónapok óta dolgozunk így, és egyre inkább esélye sincs a szervezetnek 24 óra alatt kipihennie magát. Ilyenkor az a heti egy szabadnap lassan már többet árt mint használ, nem enged átesni a holtponton és ottmaradni. Magyarul nem enged végkimerülni, úgyhogy ha belegondolok mégis inkább jó mint rossz :))
És látjátok, nics itt probléma azzal sem, ha nincs éppen miről írnom, minden normális embernek sima ügy hogy a szabadnap az jó dolog, én meg képes lennék erről is írni most egy kisregényt, ha hagynám magam. De nem hagyom! Inkább konkrétabb dolgokra váltok.
Július 30.-án megyek haza. Vagyis repülök haza. Repülök! Ez talán a kulcsszó. Utálok repülni. A repülés nekem egy kérdést jelent: Hánnyak vagy ne hánnyak? Annyira szarul tudok lenni tőle, hogy nem hiszem el. És most, mivel 7.-én már jövök vissza, kilenc napon belül kétszer. Anyám!
Próbálok arra koncentrálni milyen jó lesz majd otthon, de ezt a repcsizést sajnos sehogy nem tudom figyelmen kivül hagyni. Az otthon töltött időröl meg csak annyit, hogy valószinüleg érzésre olyan lesz majd mint egy szabadnap. Rövid, de nagyon jó.
Aztán agusztus 18.-án megint repülök, Berlinbe, többek között jól érezni magam, de főleg megnézni az atétikai világbajnokság utolsó két napját. Onnan pedig 25.-én újra haza, és véget vetve a nyári vakációsorozatomnak 31.-én vissza angliába.
Nem tudom még kivel, mikor, hogyan tudok találkozni ebben az igen elszórt otthontartózkodási rendszeremben, de mindenesetre igyekszem majd mindent megtenni a mielőbbi viszontlátás érdekében!
Mára ennyi. Kimerültem. Megyek olvasni!
Pusszantás!!!!
Jane