Párizs 1.rész

11 nappal a Párizs maraton előtt írtam a legutóbbi blogbejegyzésemet,és most számolgatom, hogy a mai nappal 12 nap telt már el a sikeres célbaérkezésem óta. Az akárhogyis nézzük 23 nap bejegyzés nélkül,ami hosszú idő,de a futás előtt nem akartam már újra sorokon keresztül fecsegni a 42 kilométeremről,és az ezzel kapcsolatos félelmeimről,a verseny után pedig egészen egyszerűen nem tudtam,hogy mit írjak.

A legrövidebb beszámoló,amit elolvasva mindenki aki jól ismer megnyugszik,és simán levágja, hogyan éreztem magam a Francia fővárosban,így hangzik:

Párizs gyönyörű,és lefutottam életem első maratonját,amelyiken negyven kilométernél azt mondtam: De kár,hogy mindjárt vége lesz.:)

A leghosszabb beszámoló azonban verbális kommunikációt,legalább egy átvirrasztott éjszakát,és kb. 5-6 üveg sör (fejenként) leguritását követelné meg minden kedves barátomtól.:))

Most,átbeszélgetett éjszakák lehetőségének hiányában ezzel az irománnyal,és a már elküldött emailekkel és fényképekkel próbálok átadni Nektek valamit,valami nem túl sokat,de nem is keveset ebből a fantasztikus hat napból....

Én beleszerettem ebbe a városba. Nem vitás. A mi fogott meg annyira Párizsban kérdésre azonban nem tudnék egyértelmű határozott válaszokat adni,csak sejtéseim vannak. Na,jah! Mutassatok egyetlen szerelmes embert a Földön aki meg tudja mondani mi az amiért szerelmes a másikba...

Párizs,amellet hogy gyönyörű város,azt hiszem jókor volt, jó helyen. Mármint az Én életemben. Január végén jöttünk vissza Magyarországról Angliába,ami elég régen volt már ahoz,hogy Párizs Budapestre nagyon hasonlító városrészei kellőképpen megdobogtassák a szivemet. Az érzés, ami ott a város utcáin sétálgatva naponta többször is megtalált és boldoggá tett az a tavasz volt és Budapest. A tavaszi Budapest,amit annyira imádok. Hülyén hangzik,tudom,dehát így volt,most mit csináljak.....

Persze azért vágtam,hogy Párizsban vagyok, ne aggódjatok! :) Látni a francia embereket a hétköznapjaikban,munkába,iskolába sietve,ügyeket intézve,ebédszünetet tartva,majd pedig esténként,délutánonként a Szajnaparton üldögélve,olvasgatva,barátokkal teraszokon sörözgetve egy-egy hossszú, fárasztó nap után.... és mindebbe pár napra valahogyan belecsöppenni, tényleg nagyon jó,és érdekes érzés volt :))

És tudjátok,ha őszinte vagyok,azt kell mondjam,mindennek a jó érzésnek és boldogságnak az alapja az volt,hogy mi ezt egyáltalán megtehetjük. Hogy simán megtehetjük. A tudat,hogy én ide bármikor visszajöhetek amikor csak akarok,olyan szabadságot adott,amire feltétenül szükségem volt az élmények megszerzésében, amik még egy hónap múlva is töltenek majd a munkámhoz szükséges lelki energiákkal...

A munkámhoz,amivel megveszem a megfizethetetlen élményeimet.

És így van ez rendjén.

Mint amikor annak idején elkezdtünk tanítani a Budaiban. Amikor még ugyanannyi volt a közakalmazotti fizetés mint most,csak éppen feleannyiba került minden. Hogy meglepődtünk, amikor hónap vége felé véletlenül azon kaptuk magunkat,hogy ebben a hónapban még nem voltunk sehol. Nem mentünk fel egy hétvégére sem a hegyekbe,vagy akárhová is legalább két napra kirándulni. Hát micsoda dolog ez??

Milyen természetes volt az őszi szünet Prágában,vagy a Beszkidekben. Nyaralás a Szlovák paradicsomban,vagy az, hogy tanévzáró után húztunk Szlovéniába raftingolni...

Istenem,hogy elcsúsztak ezek a dolgok otthon az évek folyamán....

Na,de most nem akarok ebbe belemenni,mert abból csak nyomdafestéket nem tűrő szavak kerekednének ki,aztán még a végén valamelyik hülye letiltja itt a blogomat :))))

Folyt. köv....

Puszi!!!!! Jane