HÓ

Minden kedves Katalinomnak NAGYON SOK BOLDOG NÉVNAPOT kívánok!!!!!
Isten éltessen benneteket szőlőkém és Erődi Katám!!

Hányszor emlegette édsanyám az utóbbi pár év nemnormális,nagyjából hómentes telein,hogy gyerekkoromban szinte mindig térdig érő,szakadó hóban gyalogoltunk Kati nagynéném névnapját megünnepelni a város másik végére.
Hányszor csodálkozott el mostanában azon,hová lettek a szép fehér teleink,a havas karácsonyokról már nem is beszélve......
Igazából nem tudom,hogy annyira mások voltak e a telek akkoriban....
Én emlékszem hatalmas,térdig érő havakra az biztos.Autónk nem lévén,biciklivel gyerekszállítás esélytelen,anyu szánkóval húzott el nemegyszer a tőlünk legalább három kilométerre lévő iskoláig.Neil Armstrong megirígyelhette volna a szerkómat ezeken a napokon.Úgy ültem ott a szánkó tetején mint egy asztronauta Cape Canavaral-ben,akit épp a kilövéshez szállítanak...
Viszont arra is emlékszem,hogy mindig azon izgultam és imádkoztam,hogy csak fehér legyen a karácsonyunk.Nem volt ez soha annyira egyértelmű......És ha leesett a hó szentestére,nagyjából az volt a legnagyobb ajándék.:))
Farkasordító hidegek is voltak,arra is emlékszem.Szülők este befűtötték kazánt,a tűz kb. éjfél körülre kialudt és reggelre úgy kihült a ház,hogy feküdtem a dunyha alatt,és csak néztem,milyen kafa hogy simán látszik a leheletem...
Szó se' róla ha végre haláltmegvető bátorsággal kiugrottam az ágyból,nem sokat szarakodtam az öltözködéssel :))))
Az első hóval kapcsolatos élményem fél éves korom körülre datálódik,amire nem emlékszem ugyan,de anyu igen.Naná!
Szokásosan becsomagolt mint egy szaloncukrot,beletett a babakocsiba és kitolt a kertbe friss levegőn alukálni.Aztán visszament a házba főzni és nem vette észre,hogy elkezdett esni a hó.Mire kijött értem csupa fehér lett minden,és két centis hópehelytornyocska magasodott már az orrom hegyén.Ettől ő kisebb sokkot kapott.Én meg aludtam tovább...:)))
Aztán hat éves koromban megtanultam korcsolyázni a város egytlen korcsolyapályáján,ami mákomra kb. 300m-re volt tőlünk.Persze nem hűtőgépekkel csinálták a jeget,így csuszizás csak nulla fok alatt volt.Emlékszem,majd' kiugrottam a bőrömből örömömben ha reggelre befagytak a tócsák a házunk előtti járdán....
Aztán 7-8 lehettem,mikor apu először felvitt Bükkszentkeresztre síelni.Ő nem tudott,így tulajdonképpen mi sem nagyon tanultunk meg tesómmal,de a sílécem egyik párját legalább elhagytam.Mai napig nem tudom hogyan.De azt igen,hogy azon a napon apu kapott sokott a történtek miatt.Én meg kerestem egy nejlonzsákot és azon csúszkáltam tovább a hegyoldalban...:)))
De ha épp nem korizás vagy síelés,akkor a kertben való hóemberépítés vagy hógolyózás volt a progi.Vagy jobb híján szánkózás a Berettyópart töltésén....

Szép teleink voltak régen,tény.De Én sokat vártam fagyra,hóra,hidegre, az is tény.Nem tudom manapság mi újság a téllel,de Katalin napja van,és leesett az első hó otthon is,és itt is.:)))
És én majd' kiugrok a bőrömből örömömben......
És igenis szép telünk lesz idén....
És januárban visszük majd Horváthborit Gellért-hegyre csúszkapályánkra szánkózni...:)))))))

PUSZI!!!!!! Jane